A legtöbb ember szokott izgulni állásinterjú előtt. Ez természetes dolog. Mivel fontosnak tartják azt, hogy az állásinterjú sikerrel járjon, így természetes, hogy aggódnak amiatt, hogy ne kövessenek el végzetes hibákat. Az állásadók több információt nem tudhatnak rólad, mint azt, amit a CV-ben leírtál, és azt, amit megállapítanak rólad az interjú során. Az így beszerzett információ alapján fogják eldönteni azt, hogy ki kapja meg az állást a potenciális jelöltek közül.
Nagyon fontos tehát az, hogy miként viselkedsz az interjú alatt, az hogy hogyan beszélsz, miként gesztikulálsz, milyen a megjelenésed, egyszóval minden számit, ami előnybe helyezhet téged a többi jelölttel szemben.
A legfontosabb dolgok a pontos érkezés, az adott cégről való előzetes tájékozódás, folyamatos, helyes, és szép beszéd, az őszinteség, a non-verbális kommunikáció, a pozitív beállítottság, a komoly hozzáállás, a motiváció, és a vágy, hogy megszerezd az adott munkahelyet.
Nagyon fontos dolog az is, hogy mielőtt elmennél egy interjúra, készülj fel arra. Tudj meg minél többet az adott cégről. Látogasd meg a weboldalukat, nézz utána a neten, hogy milyen cégről van szó, mekkora jövedelemmel rendelkezik, hány alkalmazottat dolgoztat, és melyek a fő termékei. A legtöbb esetben elhangzik a következő kérdés egy interjú alatt: „Volt már alkalma meglátogatni honlapunkat?” vagy „Mit tud a cégünkről?” .
Döntsd el, hogy miért is akarsz ennél a cégnél dolgozni. Miért jó az neked? Milyen pozíciót szeretnél betölteni? Gondold végig, hogy milyen kérdéseket tehetnek fel az interjú alatt, és készülj azokra válaszokkal.
A fizikai megjelenés nagyon sokat számit. Válaszd ki figyelmesen az öltözékedet. Öltözz professzionálisan. Tűnj komolynak és megbízhatónak.
Érj oda időben, lehetőleg 10-15 perccel a megkezdés előtt. Így időd lesz megbarátkozni a hellyel és összeszedni a gondolataidat.