Skip to Content

A jókedv a legfontosabb munka közben

Egy átlagos ember életének nagy részét a munkahelyén tölti el. Ezért tehát nagyon fontos szerepe van annak, hogyan is érezzük magunkat ott. Tudnunk kell, hogy munkánk során értéket állítunk elő,  és hogy az elvégzett munkánknak értelme van. A munka öröm forrása is lehet, már ha szeretjük azt amit teszünk. Az ugynevezett Flow élmény az, amikor kizárólag azért teszünk valamit, mivel az örömöt okoz. A flow nem más mint a tökéletesség élménye, melynek során eggyé válunk azzal, amit éppen csinálunk. Testünk és lelkünk erőfeszítés nélkül működik, nem figyelünk fel a külső zavaró tényezőkre, azt érezzük, együtt lebegünk a munkánkkal. Olyan erősen összpontosítunk, hogy semmi más sem fontos az adott pillanatban.

A magyarországi cégek körében végzett felmérések azonban azt mutatták ki, hogy az együttműködés hiánya, a magánélet nélküli munkamánia és a pénzmánia nagyon gyakori jelenségnek számit.